Lila szemüveg: Újpest FC - Budapest Honvéd 2-4 (2013.05.11.)
Nem, nem azért késett ez a poszt ennyit, mert ennyi idő kellett feldolgozni a traumát…
Bár nem volt kellemes élmény az tény.
A mérkőzéshez nem volt sok közünk. Mivel a taktikánk, stratégiánk annyira kiismerhető, mint a kockás füzet, a Honvéd pedig ezt tökéletesen ki használta.
Annyit azonban el kell mondanom, meg kell ismételnem, hogy Újpesten már nincs “hazai pálya”. Továbbra is tartom, hogy ha egy csapatnak nagyon jól megy huzamosabb ideig, akkor a hazai mérkőzésein a játékvezető akarva-akaratlanul kicsit elfogultan ítéli meg például a kétes helyzeteket. Na, ez már évek óta nincs Újpesten…
A kiismerhető, pofonegyszerű taktikai tárházunk egyik eleme (Iandoli szélen futtatása mellett) az, hogy Kabát Peti rúgjon szabadot. Ez viszont akkor nem túl hatékony, ha 62 méterre van a legközelebbi szabadrúgásunk az ellenfél kapujától.
A mérkőzésen 6 olyan szabálytalanság történt a 20-30 méterre a Honvéd kapujától, ami lehetőséget adott volna nekünk, de a játékvezető sípja 4 esetben néma maradt, kétszer pedig ellenünk (!) fújt szabálytalanságot!!!
Majd jövőre….
Lila szemüveg: Újpest FC - Győri ETO 1-2 (2013.05.05.)
S.P. 41 éves veszprémi lakos 2013. május 5-i tevékenysége egyes vélemények szerint kimerítette a foglalkozáskörében elkövetett csalás bűntettének tényállását.
Igen, a győri kézilabdás hölgyeknek én is szoktam szurkolni nemzetközi kupameccsek esetén. Ennek ellenére furcsa kezdeményezés volt a játékvezető részéről, hogy a győri játékosok kezezését (mezőnyben 3, 16-oson belül 2 alkalom) nem bűntette, sőt…
A mérkőzés végén esett lesgólt pedig csak az nem látta annak, aki MLSZ belépővel és/vagy győri igazolással rendelkezett a helyszínen. (Megjegyzem, hogy érdekes módonaz MLSZ hivatalos, jelen bejegyzésben beágyazott összefoglalója sem fecsérli az időt arra, hogy megmutassa a leskamera egyértelmű képét…)
Azonban pozitívumként kell azt értékelnem, hogy a bajnokesélyes 60 percig csak szaladt (és szabálytalankodott) az eredmény után. Nem egy játékosa a fair play szellemével teljes mértékben ellentétesen, undorítóan viselkedett (pl. fetrengés, majd győri labdaszerzés után azonnal felpattanás…). Azt gondolom, hogy ismét bebizonyosodott, hogy az edző saját személyisége, értelmi képessége, szintje előbb vagy utóbb az adott csapat játékosaira is átragad…
Lila szemüveg: Újpest FC - MTK 1-1 (2013.04.30.)
Döntetlenre végeztünk a dobogóra hajtó MTK-val, ami az idei szereplés alapján akár elégedettséggel is eltölthetne, de mégsem…
Igen, megint az a fránya 90. perc…
Korábbi évek alatt hozzászoktam, hozzászoktunk, hogy mi alkalmaztuk gyakran ezt a csattanót egyes mérkőzések végén. Idén azonban inkább mi vagyunk a szenvedő alanyok.
Kénytelen vagyok kitérni a játékvezető “működésére”. Ugyanis sikerült megszereznünk Andó-Szabó Sándor szabálykönyvét, ami alapján felkészült a mérkőzésre. Ebből idéznék:
” 18. bekezdés
Amennyiben a játékosok test-test elleni küzdelme során kell megállapítani a szabálytalankodó felet, akkor a következő eljárást kell alkalmazni:
- Amelyik játékos nagyobbat kiált, őt kell a szabálytalanság elszenvedőjének tekinteni.
- A kisebbet sikoltó játékos ellen kell szabadrúgást ítélni.
- Ha a vétlen játékos 100 dB-nél hangosabb hanghatást ad ki, úgy a vétkest sárga lappal kell figyelmeztetni.”
Ezt a játékvezető maradéktalanul betartotta.
Egyébként most hallottam a hírt, miszerint brit tudósok kutatják, vizsgálják, hogy milyen szabálytalanság történt a mérkőzés 89. percében, ami miatt indokolt volt szabadrúgást ítélni. Jelenleg még nem tudják a jelenség okát megmagyarázni…






